Látogatóink száma

We have 7 guests online

Bemutatkozás

There are no translations available.

Egyesületünk már több mint15 éves múltra tekinthet vissza!

1998-ban alakultunk Közoktatási Szakértők Heves Megyei Egyesülete néven. Abban az időben, Heves megyében évente 130-160 szakértő volt a szakértői listán. Ezeknek több mint 2/3-át mindig a tagjaink között tudhattuk. Ma már jelentős létszámban vannak tagjaink az ország más területéről is. Az országos feladatokhoz és a tagjaink körének megfelelően nevünket is megváltoztattuk, 2011 tavaszától a hivatalos nevünk Nemzeti Közoktatási Szakértői Intézet Egyesület.

Alakulásunk után több, nagy volumenű szakértői munkát is végeztünk. Először a Pedagógiai programok szakértése jelentett feladatot, majd később 1998 és 2002 között a SZAK pályázatok keretében dolgoztunk. Ennek során volt olyan év, amikor 80-90 szakértőnek tudtunk munkalehetőséget biztosítani. 2003-2010 között csendesebb időszak következett, hisz nem voltak szakértői feladatokra állami pályázatok, és a fenntartóknak, intézményeknek sem volt saját forrásuk. Szerencsére azért megjelentek az Európai Uniós pályázatok, amelyek most már - 2010 után - egyre inkább felfutóban vannak.

Jelenleg úgy látjuk, hogy a Köznevelési törvényből adódóan, a Tanfelügyeleti ellenőrzésben és a pedagógus Életpályamodellben - 2013-2016-ben - újra jelentősebb szakértői munkákra lesz szükség. Az Oktatási Hivatal szakemberei országosan 4-5.000 szakértő foglalkoztatását prognosztizálják. (Kb. 6.000 szakértő van jelenleg az országos szakértői listán.) Tagjaink már résztvettek a Tanfelügyeleti próba ellenőrzésben és a pedagógus Életpályamodell kidolgozásában is.

Jól ismerjük Heves megye oktatási helyzetét, hisz jóformán nincs olyan település, ahol valamelyik intézménynek, az óvodának, az iskolának, vagy a fenntartónak ne dolgoztunk volna.
A megyénken túllépve több nagy pályázatot sikerült megnyernünk, egyesületi keretekben dolgoztunk pl. Debrecenben, Nyíregyházán, Karcagon, Salgótarjánban. Tagjaink személyes munkája alapján az ország egész területén, széles szakmai feladatokat végzünk.

Várjuk a további leendő tagok jelentkezését, várjuk az ötleteiket, várjuk a kreatív, dolgozni akaró szakértőket!


Dr. Potsay Csaba Ph.D
elnök